A pandémia átrendezte a munka világát is, és nagyon sok cég állt át home office-ra. Olyan cégek is távmunkában végezték a tevékenységüket, ahol korábban ez elképzelhetetlen volt. És bizony sok helyen olyannyira bejött ez az új felállás, hogy úgy döntenek, a továbbiakban is így fognak dolgozni. Ez azonban felvet néhány kérdést. Többek között azt is, hogy ezeket a feladatokat kizárólag távmunkában foglalkoztatott alkalmazott láthatja el? Van esetleg más megoldás? Lehet alternatívája egy távmunkában dolgozó alkalmazottnak egy virtuális asszisztens? Egyáltalán mi a kettő között a különbség? Ezt elemezzük most.

Kik azok a virtuális asszisztensek?

A virtuális asszisztensek szakképzett emberek, akik távolról, azaz virtuálisan támogatják munkájukkal az egyes – zömmel a KKV szektorhoz tartozó – vállalkozásokat. Fontos, hogy a virtuális asszisztensek nem alkalmazottak, hanem vállalkozók, akik megbízási szerződés alapján végzik a feladatiakat.

A legtöbb esetben általános vagy pénzügyi adminisztrációban tudnak hatékonyan segíteni, de egyre több virtuális asszisztens foglalkozik szövegírással, webfejlesztéssel, social médiával, ügyfélszolgálattal és egyéb speciális feladatokkal is.

Mit jelent, hogy valakit távmunkában foglalkoztatsz?

Azt, hogy ugyanúgy az alkalmazottad, mintha az irodában dolgozna, és ugyanúgy munkaviszony keretében dolgozik. Ebből következik, hogy a munkabére mellett téged terhelnek a járulékok, jár neki a szabadság, és minden eszközt, ami szükséges a munkavégzéshez, neked kell biztosítanod. Sok esetben előírás a megfelelő munkaállomás, amit szintén neked kell kialakítanod az alkalmazottad otthonában. Legalábbis az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket te viseled.

Ezzel szemben a virtuális asszisztens…

Vállalkozó. Ez pedig nagyon sok különbséget eredményez. Egyrészt – ami talán neked, mint vállalkozónak a legfontosabb – a virtuális asszisztens nem munkabérért, hanem megbízási díjért dolgozik vállalkozói vagy megbízási szerződés alapján, a legtöbb esetben órabérben. Ez azt jelenti, hogy téged semmilyen járulékfizetési kötelezettség nem terhel. Kifizeted a ledolgozott órák díját, a járulékokat és adókat pedig a virtuális asszisztens, mint vállalkozó fizeti saját maga után.

Semmilyen eszközt nem kell biztosítanod a számára. A virtuális asszisztens ugyanis nem csak neked dolgozik, több ügyfele is van, a munkavégzéshez így a saját telefonját, laptopját, nyomtatóját használja a saját lakásában vagy irodájában. Így nem kell bérleti díjra, rezsire sem költened miatta.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a virtuális asszisztens maga is vállalkozó, akinek ugyanolyan érdeke, hogy te sikeres legyél, mint neked. Emiatt tekintendő inkább üzleti partnernek, aki proaktívan és konstruktívan fog téged támogatni, hiszen a te eredményed az ő lehetősége is: te, mint elégedett ügyfél ajánlod másnak is.